Vége-eleje – az idő mélyéről szólnak a színpadon a gyerekeket terelgető Keresztes Sándor szavai: akkor itt fogunk élni. Nem ígér jót nekik. Sem rosszat nem ígér. Nem sejteti a jövőt mint sorsot, hogy lesz-e egyáltalán jövő, amit nézőiként mi már úgy is tudunk: lesz. S hogy milyen lesz, a szemünk előtt pergett épp: üzembiztos dráma.

Dallamot emel és ejt a Csehov-verkli.

Örökre.

És most.

És most, és itt.

Végül tehát az érkező Prozorovék - a helység neve cirill betűkkel a pályaudvar falán: Miskolc.

A Miskolc nevű városban Három nővért játszik a színház, azt játsszák, hogy ezt a helyőrséget hagyja el a katonaság, hogy itt enyész a jövőt álmodás. Itt gyilkolja a holnapot a ma, mert innen képtelen másfelé irányt venni a gondolat, mint mindig csak a múltba.

Miért nem enged.

Lesz, aki megy.

Marad, aki marad.

Itt szólnak hozzánk Andrej szavai, Fandl Ferenc hangján: A városunk már kétszáz éve fennáll, százezer lakosa van, de egy sincs, egy művész sincs, nincs egyetlen, csak egy kicsit is jelentékeny ember, aki felkeltené az irigységet, akit szenvedélyesen szeretnék utánozni.

Összezár a hely és az idő Prozorovékkal, vállalod a közösséget, vagy sem, rólad is beszél Andrej. Személyes, benne vagy, ha feléd terjedve lépi át önnön határait a színmű. Nem muszáj haragudni miatta. Nem muszáj magadra venned: tudsz ellenpéldákat az Andrej tekintete által fel nem mért világodból.

Ha tudsz.

Szabadságodban áll mérlegelni, valóban felesleges-e itt és kifejezetten neked a tudás, mint egy orr a hónalj alatt.

Keresheted az isteni szikrát a Prozorov-gyerekekben, mutatja-e bármi a meglétét, vagy valamit, amit legalább hasonlatosnak vélnél. Vagy leválaszthatod Andrej hegedűt nyekergető, képkeretet fabrikáló létét a saját szavairól, hogy a tragikomédián túl csak a súlyos állítások maradjanak: romlott levegő, megnyomorított gyerekek, kialvó isteni szikra, szánalomra méltó, egymáshoz hasonló holttestek, mint apáik és anyáik.

A boldogságra való képtelenség univerzális élménye, a birtokba vehetetlen pillanat, miközben inal az élet.

Vagy: idegenként figyeled. Nem mindig ez van. Nem mindenkivel.

Kérd ki, ha nem tetszik.

Ha kamu.

És akkor már csak az marad, hogy miért nem esik jól olvasni a város nevét. Ebben az összefüggésben. Ez van, nem ez van. Vagy nem így. Vagy nem teljesen. Így. 

Akkor miért nem esik jól.

Meddig lehetne pontosítani, hogyan van. Meddig terjed a tapasztalat, meddig elegendő a helyzetet a legtökéletesebben leíró mondathoz, hogy múljon a szorongás a gondolatból.

Fogalmazd át az egészet.

Bujdos Attila

Csehov Három nővér című művéből Rusznyák Gábor rendezett előadást a Miskolci Nemzeti Színházban